A jó sörétes fegyver I. rész
Amíg az előző számokban a sörétlövés mentális oldalát, Illetve azt megelőzően a lövés technikai részét boncolgattuk, most vessünk egy pillantást arra az eszközre, amellyel a Jó lövés végrehajtható. Tekintsük át elsősorban a használhatóság és kezelhetőség szempontjait.
Volt szerencsém jó néhány kis ipari fegyverműhelyt végiglátogatni, ahol mindig megcsodáltam a zárrészek illesztéseinek pontosságát, mert a legjobbaknál az egymásra felfekvő felületek közötti hézag „vastagságát” füsttel mérik! A pontosan illesztett fegyver záródásának különös, jól felismerhető hangja van. Amúgy, ha egy fegyverkovácsot igazából fel akarnánk bosszantani, akkor remekművének kézbevé-telekor kezdjük el dicsér a fegyver díszítését, vésését.
Ezzel nem a fegyver megalkotójának munkáját ismerjük el, ha nem azt a munkát, amelybe a fegyver felöltöztetése, feldíszítése került. A fegyver gravírozása, vésése éppen olyan művészet, mint a festészet vagy szobrászat, éppen úgy megtaláljuk műfajának kiválóságait. A finoman megépített fegyver nélkülözhetetlen része, olyasmi, mint egy luxusautóban a légkondicionáló, amely nélkül el sem lehet manapság képzelni. Az autó nem lesz tőle gyorsabb vagy jobban kezelhető, de az utazást kellemesebbé teszi. Így van ez a gravírozással is, a jó sörétes fegyver sem fog jobban lőni, nem lesz kezelhetőbb, hanem az esztétikai érzékünkre hat, azzal indítja meg bennünk a nyálcsorgást. Ezek után lássuk az esztétikai élményen kívül, mi jellemzi a jó sörétes fegyvert. Ha magunknak építettünk fegyvert, a méretre agyazás fontosságát semmi más nem előzheti meg. Erről a korábbi számokban már olvashatott a T. 0lvasó.
A fegyver egyensúlya
Ha
általánosságban vizsgálunk egy sörétes fegyvert, a minőségi
fegyverek „balanszát” a forgócsapra vagy valamivel (pár mm-
rel) az elé helyezik. Nagy valószínűséggel a fegyver fő tömege
ekkor esik a két kezünk közé. Ettől lesz a
fegyver engedelmes, jól irányítható. Ha pontosabban kívánjuk
megvizsgálni a dolgot, akkor ez nagymértékben függ a
testméreteinktől, tömegünktől és a stí
lusunktól. Érthető módon Ugyanazt a fegyvert máshol fogja meg
egy zömök testalkatú, rövidebb karokkal megáldott lövő, mint
egy vékony testalkatú, hosszú
karú egyén. Bár a fegyver balansza történetesen éppen a csapon
van, mégis másként fogja érezni azt mindkét ember.
Ha a fegyver fejnehéz, vagyis az egyensúlypontja jóval a forgócsap elé esik, a fegyver lustává válik, nehezen indítható el. Igaz viszont, hogy a lendületét jól megtartja, ami a lövés elkísérésének folyamatában a jó lövés elengedhetetlen része. Ezt azonban az aktív derékmunkával pótolni tudjuk - és kell is! Megfigyelésem szerint a „hanyag” derékmunkával lövők, és éppen ezért erősen „karozók” általában ezért kedvelik jobban a fej nehéz fegyvereket. Ez azonban ne tévesszen meg bennünket, mert százalékosan magas teljesítményt „karból” lőve nem lehet elérni. Mint ahogy a lusta fegyver megindítására elpazarolt időt is nehéz a fegyver felemelésének és lendítésének folyamatában „behozni”. A célunk éppen ellentétes! A kritikus pillanatokban történő időnyerés, hiszen a fegyver elsütése előtti 1-2 tizedmásodperc a legértékesebb! (Mentálisan, erős koncentrációval ekkor kell „lelassítanunk” az eseményeket, vagyis a vizuális információtöbbletet az agyunkkal feldolgoztatni!)
Persze a másik végletbe sem szabad esnünk, azaz farnehézzé tennünk a fegy-vert, mert ekkor annak csöve „idegessé” válik. Gyorsabban kerülünk ugyan a
célponthoz, de kevésbé kontrolláltan, és a lendület is hamarabb elveszhet. Az összes közül talán ez a legrosszabb megoldás. A fegyver csövének tömege nyújt némi támpontot az inerciájának megítélésében. Általában pl. a 12-es ka-liberben egy 76 cm hosszú csövet vizsgálva, egy kb. 1500-1530 grammos cső jelenthet jó kiindulási pontot. Azonban ekkor sem szabad a merev számok alapján összehasonlítani az egyik fegyvert a másikkal. Ami a tökéletes csőtömeget jelenti az egyik fegyveren, teljesen eltérő tulajdonságokat nyújthat egy másikon.
A fegyver kiegyensúlyozása javíthatja a fegyver lendíthetőségét, iránvíthatóságát. Ha csőnehéz a fegyverünk (általában ez a gyakoribb eset, mert könnyű, vékony falú, szívós acélból készült csövet gyártani nem olcsó mulatság ) legjobb az agy hátsó. alsó részét súlyozni (rajz 1.). Ekkor az agvtalpat levéve, az agy alsó részében fúrt lyukba ólmot rögzítve lehet a fegyver egyensúlyát javítani. Mivel ez a rész esik legmesszebb a fegyver súlvpontjától, a csaptól itt lehet a legkevesebb tömeg hozzáadásával elérni a kívánt egyensúlyt. Ezt sem tehetjük azonban korlátlanul és büntetlenül, mert az extra tömeg a két kezünkön kívül esik! Ha a másik véglet fordul elő, az az farnehéz a fegyver, akkor is az agytalp felőli oldalon kell a feleslegessé vált farészt kimarni. Legjobb azon-ban mindkét dolgot szakemberre bízni!
A kiváló minőségű fegyverben nem csak a jó fajta acél „ki lós árát” vagy a drága diógyökér agyat kell megfizetnünk, hanem a jó tervezést, a mesteri kivitelezést, az Óriási gyártási tradíciót és nem utolsósorban a ráfordított több száz, esetenként ezer élőmunkaórát.
Dupla vagy bock?
Egy jól megépített és kiegyensúlyozott dupla puska utolérhetetlen felemelési pontosságot, gyors lendítést és "engedelmességet” nyújt. A kontrollálásához azonban általában nagyobb technikai tudás szükséges, éppen a gyors lendíthetősége miatt. A jó dupla puska fő tömege éppen a kezünk közé esik. Átlagos lövőt és átlagosan jól kiegyensúlyozott fegyvert feltételezve, a fegyver tömegének kb. 2/3-a az előagyat tartó kézre, míg a maradék 1/3 rész az elsütő kézre esik. Érthető a dolog, ha két olyan fegyvert hasonlítunk össze, amelyek mindegyike mondjuk 3,5 kg-os, és a súlypontja mindkettőnek a csapon van, tehát jól ki egyensúlyozottnak mondható, de ha az egyik fegyvernél jelentős tömeg esik a két kezünkön kívülre, azaz jelentős tömeg van a cső elején, és a kiegyensúlyozás miatt az agy végén, a jó kiegyensúlyozás ellenére nagyon is különbözőnek fogjuk találni a két fegyvert (rajz 2.). Az egyiket szőlőkarónak érezzük a kezünk között, a másikat pedig balerinának. Ha a jól kiegyensúlyozott fegyverhez még pontosan ránk méretezett agyazás párosul, akkor az első lövés leadása után sem tör ki a csővég valamilyen irányban, hanem finoman siklik tovább a lendítés síkján, könnyű ismétlést, pompás dublé esélyét nyújtva gazdájának. Ebben jelentős szerepet játszik a csövek vízszintes elrendezése végett az alacsony zárépítés. Másmilyen a bock fegyverek felépítése. A legjobbak itt is kínosan ügyelnek a lehető legalacsonyabb zárfelépítésre, és ennek érdekében mindent meg tesznek, hogy az alsó reteszelés helyett közép- vagy felső reteszt alkalmazzanak. Lásd a Boss zárszerkezetet a Perazzin, Kemenen Gambán stb., vagy a Beretta egyedi megoldásait. Az alsó retesz miatt magas zártesttel tervezett (és ezért általában olcsóbb megoldással rendelkező) bock rendszerű fegy-verek többnyire kevésbé jól irányíthatók, mert a felemelés során a hossztenge-lyükben még enyhe csavarodásra is hajlamosak. Olyan ez, mint az az autó, amelyiknek rosszul van beállítva a futóműve, és mondjuk jobbra húz, emiatt a kormánnyal mindig ellen kell tartanunk!
Ez persze már a gyártás, tervezés és használhatóság finom részlete. Véleményem szerint a vadászaton ennek nincs különösebb jelentősége, de egy koronglövő versenyen, ahol minden találat számít, ott bizony lehet.
Amiért a bock fegyverek mégis teret nyertek a sportlövészetben és a vadászati célú felhasználásban, az főképpen a csősín felett és mellett látható nagyobb tér (bár ezt a duplapuska problémát is orvosolni tudták már!), azaz általánosságban a látómezőnknek kisebb részét takarják el a csövek és a csősín, valamint az a tény, hogy visszarúgó erő érzését a bock rendszerű fegyverrel általában hatásosabban lehet csökkenteni.
A hagyomány ereje
Sokan a tradícióval érvelnek a dupla puskák mellett, mondván, hogy a bock fegyver a modern éra találmánya, ezért a dupla puska az igazi hagyományos
vadászfegyver. Ez így önmagában nem helytálló, hiszen Greener már 1870 kö-rül gyártott bock rendszerű fegyvert, és Dickson 1888-ban megépítette az egyik valaha gyártott legszebb, oldalt nyitható bock fegyverét. Boss és Woodward már az I. világháború előtt bemutatta a híres, alacsony profilépítésű, billenő csövű bock fegyverét. J.M.Browing 1925-ben megalkotta máig is halhatatlan főkonstrukcióját, a B25-öst. Végül is mindkét csőelrendezésű fegyvernek megvan a maga erőssége.
A vadászat céljára mégis talán a kecses, elegáns, azonos kalibert feltételezve általában könnyebb, gyors lendületű dupla puskák terjedtek el a robosztusabb kinézetű, általában nehezebb, bock rendszerű fegyverekkel szemben. Összes-ségében a vadászat céljára a végső összevetésben sem lehet kategorikusan kijelenteni egyértelmű előnyt semelyik oldalon.
Saját értékítéletem alapján vadászatra a finoman épített, könnyű dupla puska, míg koronglövészetre a bock rendszerű fegyver dukál. Ám ez is egyén függő, illetve ha valaki egy fegyvert használ mindkét célra, talán a bock fegyver a jobbik választás.
Két megállapítást e cikk végén azonban megtehetünk:
1. A fegyverboltokban manapság túl sok fegyver található, amelyeknek használhatósága gyenge, éppen a rossz tervezés miatt. Sok szériában gyártott fegyver egyszerűen nem passzol senkinek sem. Némelyik fegyver agyazása a hátrészén pengeéles, amivel fájdalmassá válhat a lövés, és következményeképpen rossz szokások rögződhetnek a lövőben.
2, A jó fegyverkovács egy-egy remekműve elkészítésének legmagasztosabb célja, hogy használata során a gazdája számára minél észrevétlenebb maradjon. A jól agyazott és jól kiegyensúlyozott fegyver teszi lehetővé használója számára az állandóság elérését, az ökonomikus, energiatakarékos, rövid mozdulatot, ezáltal a szem és a célpont kapcsolatának zavartalanságát, kívülről tekintve pedig azt az utolérhetetlenül egyszerű, finom, könnyed mozdulatot, amellyel egy-egy mester egyszerűen „lesöpri” az égről a legmagasabb toronykakast is.
Persze egyéb lényeges tulajdonságok, mint a kaliber, a cső hossz, a furat, az elsütő erő, a szórás stb. mind-mind meghatározza, befolyásolja egy fegyver használhatóságát, kezelhetőségét, amivel a következő számban foglalkozunk.
A jó sörétes fegyver II. rész
Az előző részben már megismertük az alacsony profillal épített fegyver előnyeit, a gyorsabb lendületet, az ,,engedelmességet", melyet az angol Boss &. Co. cég az új bock fegyverének 1910-ben történt megjelenésekor egyszerűen az alábbi mondatokkal méltatott: „A mi fegyverünkkel elegendő csupán egy ujjal a célpontra mutatni, három helyett, nevezetesen a két cső és a csősín helyett. Ennek eredménye a tisztább látómező, a gyorsabb és pontosabb lövés. Aki először használja a bock fegyverünket, elámul a gyorsaságon, amellyel a célpontra jut.” Közel 100 év elteltével ma a világ éllövői bizonyítják a fenti mondatok helyességét, a kitalált rendszer kiválóságát.
A jó sörétes fegyver egy idő után a karunk meghosszabbítása lesz, egybeolvad velünk, a testrészünkké válik, amellyel együtt olyan gyorsan és pontosan tudunk rámutatni egy mozgó célpontra, mintha csak a mutatóujjunkkal tennénk azt. Mindez anélkül történik, hogy a kezünkben lévő fegyverről „különösebb tudomást” vennénk.
Milyen szempontok alapján válasszunk?
Először is alaposan gondoljuk végig, hogy milyen célra használjuk legtöbbet a fegyvert.
— Kizárólag vadászatra,
— kizárólag koronglövészetre, versenyzésre,
— mindkettőre (a választás itt a legkönnyebb, mert kiindulásnak általában egy 12-es, bock, 76 cm-es csövekkel, cserélhető szűkítéssel lehet a jó választás). A véleményemet már az előző részben kifejtettem arról, hogy milyen csőelrendezésű fegyver lehet célszerű az adott feladatra. Ezek után fontoljuk meg, hogy milyen csőhosszúságot vélünk alkalmasnak, mert ez már többé-kevésbé behatárolja a fegyver tömegét is. Majd a kaliber jöhet számításba, végül a mindent eldöntő tétel, a méretre agyazás. Passzol-e a mi méreteinkhez, illetve van-e esély arra, hogy kisebb átalakítással magunkra tudjuk szabatni a ki nézett fegyvert.
Ha a vadászatra való alkalmasság a fő cél, gondoljuk végig, hogy milyen vadfajra, milyen módon vadászunk a legtöbbet.
A csövek tömege, hossza és a fegyver tömege
Ha valaki mindig elállóként, javarészt csak ráhajtásos fácánvadászaton vesz részt, többnyire nyíltabb terepen, előnyben részesítheti a hosszabb csővel épített (76 cm-es), kicsit nehezebb fegyvert (kb. 3,3-3,6 kg), amely nagyobb tömegénél fogva, jobban "elnyeli" a rúgást. A nehezebb puska tartása nem jelent különösebb gondot a lő álláson, illetve a hajtás végeztével egy könnyű tokba csúsztatva a fegyvert, a cipelése sem megerőltető.
Más szempontok alapján dönt az, aki a hajtásban gyalogolva, néha sűrűbb, bokros, nádas, fedett terepen akarja leadni a lövést, vagy kis csoportban, kutyával, bokrászva vadászik, egész nap cipelve fegyverét.
Ekkor egy könnyű 20-as vagy egy 16-os, esetleg egy „ultrakönnyű” 12-es (kb. 2,7-3,0 kg), rövidebb csővel (66-72 cm) tűnik jó megoldásnak, egészen addig, amíg nem akarunk 30-32 g-nál nagyobb töltetet lőni belőle. Az előttünk vagy mellettünk kelő vadra ritkán lövünk 30 m-nél messzebbre, ekkor a
28 g-os töltet, 1/4-es és / vagy 1/2-es szűkítésből lőve, éppen „megteszi”. Ily módon még a visszarúgó erő sem lesz kellemetlen.
Ha puskánkat főleg vízivad vadászatra (kacsára-libára) használjuk, és magnum patronnal lövünk, erre a 80 cm-es vagy annál is hosszabb csővel gyártott, 10-es 12-es kaliberű fegyver tűnik alkalmasabbnak, bár véleményem szerint csak idő kérdése, hogy a nagyobb magnum töltet mikor „rontja" el a technikánkat.
A cső hosszának kiválasztásakor óvakodjunk a szélsőségektől. Manapság a hosszú csövek divatosak, korongvadászaton akár 86 cm-ig is elmennek. Valójában csak nagyon kevés azon lövők száma, akik testi f elépítettségüknél, erejüknél fogva képesek az ilyen hosszú csöveket hatékonyan mozgatni.
Kaliber: 4-től 36-ig
Manapság a 4-es kaliberű „tó puskától” a 36-os, azaz 410-es kaliberű fürjésző-szalonkázó puskáig mindenfélét lehet kapni, építtetni a piacon. Hazánkban leginkább a 12-es, 16-os és 20-as kaliberű terjedt el.
Először is el kell oszlatnunk egy tévhitet, miszerint egy 20-as puska kisebbet rúg, mint egy 12-es. Newton III. törvénye ezt pontosan megfogalmazza! A sörétlövésre vonatkoztatva, nagyjából így hangzik: a kilőtt töltet tömege és a sebességének négyzetes szorzata egyenlő lesz a fegyver tömegének és a fegyver (zömében hátrafelé és valamennyire felfelé irányuló) sebességének négyzetes szorzatával.
Ha tehát két különböző kaliberű, azonos minőségű, 28 g-nyi söréttel töltött, azonos kezdősebességgel rendelkező patront lövünk ki két egyformán jól megépített fegyverből, az a fegyver fog nagyobbat rúgni, amelyik könnyebb, függetlenül attól, hogy milyen a kalibere.
A másik tévhit, hogy a 20-as fegyver ölőereje kisebb, mint 12-es kaliberű fegyveré. Ez csak nagyon nagy általánosságban lenne igaz! Véleményem szerint a vadászat szokványos körülményei között nem!
A jó sörétlövés többek között arról is szól, hogy megérezzük, a hozzánk simított fegyver a hozzá válogatott lőszerrel és az általunk begyakorlott technikával hova lövi a térben a töltet magját. Ez minden esetben finom mozgáskoordinációt igényel! A jó sörétes fegyver egyik fontos tulajdonsága pedig, hogy azt a nagy karimájú vadászkalap nagyságú területet — a lövés magját a szórás közepén — akár negyven-valahány méterről is egyenletesen és sűrűn teleszórja.
Ha hosszú távon eredményesen akarunk vadászni, törekednünk kell a pontos lövésre, a könnyebb töltet használatára, ezzel elérhető „maglövésre”. Csak idő és ellőtt patron kérdése, hogy a szervezetünk a gyors alkalmazkodóképessége miatt, mikor fogja görcsösebb mozgással megválaszolni a nagyobb és gyorsabb töltet által okozott, megnövekedett visszarúgó erőt. Ez pedig már erősen a pontosság rovására megy. Sokkal de sokkal jobban, mint amekkora előnyt a nagyobb töltet, a megnagyobbodott magátmérő nyújt!
Melyik tehát a megfelelő kaliber? Az, amelyet az adott lövő (alkatával, stílusával, stb.) a megfelelően méretezett patronnal, az adott körülmények között biztonságosan, komfortosan és eredményesen tud kezelni.
Kétségtelen, hogy a könnyű fegyver jobban hajlamosít a „karozásra”. Ezért is mondják általánosságban, hogy a könnyebb 20-as fegyver pontosabb és következetesebb derékmunkát, ha úgy tetszik, nagyobb lőtudást kíván!
Elsütőerő
A rossz sütéssel, elsütő erővel rendelkező fegyver elsütése olyan, mint a szardíniás doboz kinyitása (Hemingwaytől szabadon). Azaz, húzom-húzom, (nyúlik, de nem nyílik), aztán a végén hirtelen rám dől az egész.
A jó és általunk megszokott fegyver a „gondolat gyorsaságával” sül, vagyis azt az érzést kelti bennünk, hogy a töltet akkor indul el a csőből, amikor az általunk megfelelőnek ítélt „kép” kialakult.
Egy új vagy egy használt fegyver vásárlásánál érdemes ellenőrizni az elsütő erőt. Az elsütő erő mérése kp-ban történik. Vadászatra általánosságban 1,6 kp (első) és 2,0 kp (hátsó) elsütő erővel rendelkező billentyű mondható ideálisnak. Korongvadászatra is hasonló érték a jó választás, míg Pl. olimpiai trapra a könnyebb elsütő erő a jobb (1,2-1,5 kp).
Némelyik ,,polcról levett” fegyver elsütő ereje elérheti 3,5-4 kp-ot is, amit már érdemes fegyvermesterrel beszabályoztatni.
Összességében a túl könnyű elsütő erő elhamarkodott, néha akaratunkon kívüli, és ezért veszélyes elsülést okozhat, míg másik végletbe esve, a kemény elsülés miatt késve sütjük el a fegyvert, ami hibázáshoz vezethet.
Még egy dolgot érdemes megfigyelnünk, ez pedig az elsütőbillentyű(k) útjának a hossza. Hiába megfelelő az elsütő erő, ha az elsütés „nyúlik”. Vagyis túl hosszú utat „jár be” a billentyű, amíg a fegyver elsül. Némely márka tipikus betegsége ez. A hozzáértő fegyvermester mindkét betegséget orvosolni tudja.
A fegyver fogása, agyazása
A legfontosabb szempont, hogy számunkra kényelmes legyen. Minél könnyebben lehessen „odamutatni” vele.
Kezdjük az előaggyal. Az előagyat fogó kezünknek a jó lövésnél inkább csak tartó szerepe van, hiszen ha pontos a technikánk, a legtöbb helyzetben akár nyitott tenyérrel is tudunk lőni. A dupla puskákon az előagy meglehetősen kecses darab, éppen a már oly sokat emlegetett kormányozhatóság végett. A bock fegyverek előagy kialakítása már sokkal színesebb formavilágot mutat. Általános szabály, hogy olyat válasszunk, amelyen kényelmes fogás esik.
A markolat
kialakítása olyan legyen, hogy a mutatóujjunk első percével
kényelmesen elérjük az (első) elsütőbillentyűt, illetve a
markolat vastagsága akkora legyen, hogy a hüvelykujjunk rázáródjon
a középső ujjunkra.
Ez a fegyver biztos fogásának és
irányíthatóságának egyik sarokköve. Sokan átsiklanak e fontos
rész felett, és a hüvelykujjukat a fegyver nyakán pihentetik,
ami nem csak sérülésveszélyes, (a kulcs a bizonytalan fogás
miatt a hátrarúgáskor megsértheti a körmöt, körömágyat,)
hanem a fegyver irányíthatósága is romlik a bizonytalan fogás
miatt. Gondoljunk csak arra, hogy egy pingpongütő vagy egy
teniszütő biztos fogása esetén is összezár hüvelykujjunk a
középső ujjunkkal. (Rajz 1.)
A pisztolyfogású agy
szakállhosszának helyes megválasztása a kényelmes fogás
és a jó sütés záloga. Ekkor az agynyak oldalsó része és a
mutatóujjunk 3. íze között némi hézagnak kell maradnia. (Rajz
2.)
Ha nem így van, nagy az esély rá, hogy az elsütést végző
mutatóujjunknak nagyot kell „nyújtózkodnia”, az pedig, a
mozdulat görcsössége miatt, az idegi parancsot nem képes
pontosan és gyorsan végrehaj-tani.
De lehet a helyzet még
cudarabb! A rossz fegy-vertervezés mintapéldája a Merkel dupla
puskák egyik-másik típusának fogáskialakítása! A rosszul ívelő
sátorvas és a túlságosan előreültetett, szintén rossz ívű
első elsütőbillentyű a kisebb markú egyéneknél az elsütést
végző mutatóujj kényszeredett előrenyúlását kívánja, emiatt
középső ujj túlságosan és veszélyesen közel kerül a sátorvas
hoz. A dolog eredménye-képpen, lövéskor a középső ujj sérülése
elkerülhetetlen. Innen már csak egy lépés a sérüléstől való
félelem tudat alatti kialakulása, amit a fegyver elsütése kor az
imént leírt probléma okoz. A félve elsütött fegyver
kontrollálatlan, pontatlan mozdulatot eredményez, a sorozatos
hibázás így „garantált”. (Hasonló jelenséget okozhat a
túlságosan nagy töltet is!)
A jó fogás kialakításánál nem
kerülhetjük meg a tenyérgomb kérdését. Kell vagy nem?
A
tenyérgombnak — a fegyveragy nyakán kialakított, a tenyerünkbe
belesimuló kidudorodásnak — véleményem szerint a fegyverrel
való ismerkedés kezdeti szakaszában van jelentősége, addig, amíg
meg nem szokjuk a fegyver fogását, azaz mindig ,,ugyanott,
ugyanúgy”. Ha már kellően összebarátkozunk a fegyverünkkel,
véleményem szerint nem jelent előnyt a használata.
Az egyenes,
angol agyazás főleg a dupla puskáknál elterjedt és fontos, (bár
a bock rendszerű fegyvereken is lehet látni), mert nemcsak elegáns,
hanem megőrizhetjük általa azt a lendületességet, dinamikát,
amelyet a szerkezeti felépítésénél fogva egy jó dupla puska
nyújthat, Ugyanis az agy karcsú formakialakításának
köszönhetően, kisebb tömeg esik a két kezünkön kívülre. A
gyors, lendületes és nem nagy távolságra leadott lövéseknél
jelenthet előnyt a használata. Pl. szalonka, fácán, beszálló
réce vadászatán, vagy ha valakinek lehetősége adódik külföldön
fogolyra, fürjre vadászni, egy angol agyas dupla puska ideális
eszköz lehet.
Ha
már „kapaszkodnunk kell”, és kicsit „arrébb” lövünk, úgy
40 m-re, amikor a cső mozgása amúgy is lassúbb, valamint ha
erősebb vadra, (libára, nyúlra) vadászunk 36 grammos vagy annál
is nagyobb töltettel, erős szűkítéssel, a pisztolyfogású
agyazás tűnik jobb választásnak. De itt már az egyéni
szem-pontok dominálnak! Testalkat, stílus, töltet, szűkítés, a
vadfaj, annak vadászati módja stb. mind- mind latba vetendő
tétel lehet.
Összességében a jó sörétes fegyver a lendület
eszköze. Testrészünkké válásához nem nekünk kell idomulni a
fegyverhez, hanem olyan fegyvert kell találnunk, amely
használhatóságában megfelel az általunk kívánt használati
célnak, illetve méreteiben passzol hozzánk. Ezért még véletlenül
se essünk abba a csapdába, hogy valaki rábeszél bennünket egy
fegyver megvásárlására azzal, hogy majd hozzászokunk. Ez soha
nem fog megtörténni, sőt, rossz szokásaink alakulhatnak ki,
amelyeket egész sörétlövő életünkben magunkkal hordozunk.
(Oktató legyen a talpán, aki ezeket a „Jól begyakorolt”
mozdulatokat „kiszedegeti” belőlünk.)
Ezért egy sörétes
fegyver megvásárlásánál soha ne döntsünk hirtelen! Kerüljük
a „csak most, csak neked, csak ennyiért” helyzetet, ne essünk
bele az első leárazásba!
Így vagy úgy, az ember sokat tehet
azért, hogy a fegyverét a Saját méreteire, igényeire igazítsa,
igazíttassa. Örömmel írom le, és talán nem minősül PR
mondatnak, hogy manapság Csongrádon kellően komoly
fegyvermesterképzés folyik, ahol néhányan máris nagy érdeklődést
mutatnak a sörétes fegyver méretre igazítása és „finom
tuningolása” iránt.
Óvakodjunk a nehéz, „szupergyors”
töltettől, mert a sörét- lövés fizikájában mindennek ára
van. Ha észrevesszük a görcsös mozdulat legapróbb jelét,
azonnal változtassunk, könnyítsünk. Tanuljunk meg „maggal”
lőni!
Fogadjuk el, hogy olyan fegyvert, amelyet egyformán jól
tudunk használni minden helyzetben, mindenféle célra, nem fogunk
találni
Sok esetben úgy érezheti a T. Olvasó, hogy itt
„grammokért” megy a verseny, és igaza is van! A „Forma 1”-es
technikát valóban nem mindenki tudja megfizetni, és ami még
fontosabb, „vezetni”, vagy ha úgy tetszik a vadászaton vagy a
koronglövészeten használni. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy
az ismeretanyag birtokában könnyebben tud a megfizethető „jók”
közül választani, illetve egészen biztosan ki fogja tudni
választani azt, amiért nem ad ki egy fillért sem.
Hogyan is
foglalja össze a Holland 8c Holland cég a filozófiáját, a „jó
sörétes fegyver” jellemzőit? „A vékony, könnyű csövek
megfelelően könnyű és formás agyat igényelnek annak érdekében,
hogy a fegyver súlyának nagy részét jól kiegyensúlyozzák a
kézben. Ez teremti meg azt a csodálatos kezelhetőséget, amelyre
mindannyian vágyunk, és örömmel élünk át, amikor egy
szárnycsapás hatására akcióba lendülünk”
