Fegyvertörténeti ismeretek
SUHL, az európai fegyvergyártás legrégibb fellegvára
Ha fegyverekről beszélünk nincs olyan vadász, aki ne hallotta volna Suhl városának jól csengő nevét, és bizony e név mindig is a jót, a minőséget jelentette. De vajon tudjuk-e, hogy nekünk, Európában élő vadászoknak, mit is takar Suhl neve, mit kell tudjunk Suhl-ról, amikor egy szép Suhl-i fegyvert tartunk a kezünkben?
Suhl városa a Thüringia-i erdők délnyugati szélén, a Hasel és a Lauter folyók völgyének találkozásánál, a 973 méter magas GroBe Beerberg hegy lábánál fekszik. Mai szemmel nézve talán érthetetlen, hogy miként kerülhetett ide a fegyverkészítés egykori székhelye, hisz a település oly eldugott helynek tűnik. De nem így volt ez régen. A folyók völgye már a kelták idején (i.e. 8.-6. században) fontos szerepet játszott a kereskedelemben. Itt haladtak keresztül az észak olasz területek felé irányuló kereskedelmi utak és amikor i.e. 500 körül vasércet is találtak a környékbeli hegyekben, a bányászat is kezdetét vette. Kelta bányászok telepedtek le és a helységet a környékre oly jellemző szabdalt, tarajos sziklákról nevezték el, kelta nyelven „sol”-nak. Innen ered Suhl neve, amelyet mostani formájában először 1318-ban említ egy írás, mint a bányászat és kereskedelem városát. És mivel a fa, víz és vasérc, mint a fémmegmunkálás legfontosabb elemei bőséggel jelen voltak a környéken, a 14. század végén a feljegyzések már két kovácsműhelyről is említést tesznek. A középkorban aztán ez az iparág nagy virágzásnak indult. Az itt készített jó minőségű acélból kardokat, szuronyokat és páncélokat gyártottak, majd 16. század végén, amikor a fekete lőporos puskák kezdtek elterjedni Suhl-ban fegyvercső gyártás indult. Egy 1553-as feljegyzés szerint a városba két csőgyártó mester érkezett, akik az általuk készített nyers csöveket később Nurenbergbe szállították. Majd egyre több mesterember települt le itt, megalapozva a lőfegyvergyártást. Ekkor érkezett a Brockmeier, a Meurer, a Steierwald és a Wunderlich család, akik hamarosan erős céhbe tömörültek és iparszerűvé tették a lőfegyver-csőkészítést. Egy írásos dokumentumok szerint a csőgyártó céh 1555-ben egy hét alatt már 526 különböző méretű fegyvercsövet készített, ami már akkor jelentős kapacitásnak számított. A 17. század elejére a fegyvergyártás már több mint 200 embernek adott munkát a városban. A Suhl-i mesterek képessége hamar ismerté vált a messzebb vidékeken és egyre több megrendelés érkezett.
Lassan a
szakma is kezdett szakosodni. A csőgyártókon kívül megjelentek a
fegyverkészítő, a fegyver agyazó és a fegyver kereskedő
manufaktúrák. Persze felütötte fejét a versengés, a konkurencia
harc is, aminek kétségtelen hozama volt a minőségre való törekvés,
valamint a márkanevek kialakulása. A minőség garantálása érdekében az
érdekelt céhek független bevizsgáló (minősítő) állomást hoztak létre és
1596-tól, állandó jelleggel, két inspektort foglalkoztattak. A
bevizsgálást, elsőként Európában, próbajel beütésével igazolták. Suhl
város illetve Hennenberg tartomány próbajele az „SVL” betűk illetve a
„kakas” figura lettek.
A 17. és 18. század a hadifegyverek
gyártásának nagy korszaka volt Suhl-ban. A harmincéves háború idején
százával készültek a különböző kézi lőfegyverek, pisztolyok és puskák,
tucat szám jegyezték be az újabb és újabb szabadalmakat. Ekkor
települtek le a városban a későbbi leghíresebb fegyverművesek, a Sauer,
a Merkel, az Anschütz családok ősei. E korszak nagy találmánya volt a
damaszk cső készítése, amely „German Damascus” néven suhl-i
szabadlomként lett először a világon bejegyezve. A hétéves háború
idején, 1756-ban Suhl már 25.000 hadipuskát szállított a porosz
hadseregnek. A mindössze alig 6000 lélekszámú kisvárosban 101
fegyvermester és gyártó, 64 fegyverkereskedő, 11 vésnök, 8
csiszolómester, 44 fegyveragyazó és 8 csőkészítő cég volt hivatalosan
bejegyezve a 18. század végére. Suhl-ban minden a fegyverekről szólt,
jóformán az egész város ebből élt és Európa egyik vezető fegyvergyártó
központjává nőtte ki magát.
Tudásukat féltve őrizték is a Suhl-i mesterek. Egy 1780-ban kelt Tartományi Rendelet kötelezi a város iparosait a gyártási módok titokként való kezelésére, utalva arra, hogy Európa más területein szívesen megkaparintanák az acélgyártás technológiáját és ez veszélyeztetné Suhl vezető helyét. A város fontosságával tisztában voltak a kor uralkodói is. A porosz császsár 1815-ben, a napoleoni háborúk idején, Suhl-t uralkodói protektorátus alá helyezte és királyi kereskedelmi és bányászati városi rangra emelte.
Miközben
a hadiipari termelés szárnyalt a nevesebb cégek a vadászfegyverek
iránti speciális keresletet is igyekeztek kielégíteni. Az első
vadászpuskák, mint „mestermunkák” készültek ajándékba egy-egy
arisztokrata családnak vagy uralkodónak. Ebben elsőként az 1751
alapított SAUER cég vitte a vezető szerepet. A 19. században már
divattá vált az arisztokrácia körében, hogy Suhl-i vadászfegyvert
rendeljen és a század második felére, amikor egyre több
középosztálybeli kezdett hódolni a vadászat szenvedélyének, lassan
kialakult vadászfegyverek piaca is. A Sauer cég 1880-ban fel is
hagyott az egyre kevesebb megrendelést hozó és ezért gazdaságtalanná
váló katonai kézilőfegyver gyártásával és üzemét teljes mértékben
átállította a vadászfegyverek gyártására. Az 1881-ben az új technikai
eredmények (mint pl. központi gyújtású töltények megjelenése)
figyelembe vételével konstruált és Sauer vadonat új nyolcszögletű
csövével készített kétcsövű vadászfegyver a Melbourne-i
Világkiállításon aranyérmet nyert. Néhány évvel később, 1888-ban Johann
Paul Sauer aztán olyat alkotott, amellyel örökre beírta nevét a
fegyvergyártás nagy történelemkönyvébe és egyben Suhl városának is új
távlatokat nyitott. Elkészítette az első drilling fegyvert.
A Sauer sikerek az egész város dekonjunktúrában szenvedő fegyveriparának figyelmét a vadászfegyverek felé irányította. A drilling kétségtelen fordulatot hozott Suhl életében.
Az átállásban a
legrugalmasabbak a kis műhelyek voltak, de a város második legnagyobb
fegyvergyára, a Simson cég sosem adta fel a hadifegyver gyártásába
vetett hitét. Ez idő tájt kezdték tevékenységüket a Heym (1865), a
Krieghoff (1886) és a Merkel (1898) cégek, a német vadászfegyver
készítés nagy mohikánjai. Nevükhöz rengetek innováció, újítás és
bejegyzett szabadalom fűződik a századforduló tájékán, de az aranykor
csak rövid ideig, alig húsz esztendeig tartott, mert kezdetét vette az
I.világháború. Ismét a haditermelés vált a fontosabbá. A Suhl-i cégek
hadikonzorciumba tömörültek és százezrével gyártották a
hadipuskákat. Ez a hadiipari konjunktúra azonban rövid életűnek
bizonyult és alig 4 év elteltével, 1918-ban szinte egyik napról a
másikra elapadtak a megrendelések. Ráadásul a Versailles-i
Békeszerződés értelmében Suhl városában csak egy hadiüzem maradhatott
fenn és ez a Simson gyár volt. A többi cégnek reménye sem lehetett
hadimegrendelésekre, ráadásul ezt ellenőrizték is a nagyhatalmak.
Válságos
helyzet alakult ki a városban, a felduzzasztott kapacitások, a sok
esetben még folyamatában lévő beruházások munka nélkül maradtak,
ráadásul az 1914-ben abbahagyott vadászfegyver gyártás újraindítása sem
jelenthetett kiutat. Suhl nehéz évek elé nézett.
Ez a kényszerhelyzet aztán egészen furcsa létfenntartó próbálkozásokat eredményezett a meglévő finom mechanikai képességek kamatoztatására. A Sauer gyár például írógép gyártására adta a fejét a fennmaradás érdekében és piacra dobta a máig híres Fortuna és Mercedes márkanevű írógépeket. A húszas és a harmincas években a város csak vegetált. A kis vadászfegyver gyártó műhelyek megmaradtak, de ebben az időben kevés megrendelést kaptak. Tragikus módon az újabb fellendülést egy következő világégés, Hitler uralma hozta meg a városnak. Már 1933-ban a Weimari Köztársaság bukása után meglendült a fegyvergyártás titokban, majd a náci hatalom átvételt követően Németország újra fegyverkezésében Suhl is fontos szerepet kapott. 1935-ben már tízezer számra rendelték a gyalogsági lőfegyvereket a város cégeitől. Még Johann Sauer híres drillingje is szerepet játszott a náci hadseregben, amikor a drilling katonai változata a Luftwaffe „hivatalos túlélő fegyvere” lett és Rommel tábornok Afrika Hadtestének pilótáit ezekkel a fegyverekkel látták el.
A náci vezetők vadásztak is. Hermann Göring birodalmi miniszter, Ernst Udet a légierő tábornoka és mások gyakori vendégek voltak a Merkel és a Sauer cégeknél. Különleges vadászfegyvereiket itt készítették. A Sauer cég Göring számára új kalibert és hozzá csöveket is kifejlesztett. Ez a hosszú ideig elfelejtett, majd mostanság reneszánszát élő kaliber a 8 x 75 RS. A birodalmi miniszter és barátai 1941 után szinte csak ezzel a kaliberrel vadásztak.
Suhl városa a háború végét megszenvedte. A
megszálló szövetségesek a város nagyobb üzemeit szinte földig
lebombázták, majd 1945 júliusában az orosz hadsereg vette át a
hatalmat. A megmaradt hadiipari gépeket az oroszok leszerelték és
elszállították, de érdekes módon a vadászfegyverek kisipari gyártását
engedélyezték. 1946 elején még jelentős megrendeléssel is támogatták a
Suhl-i vadászfegyver-gyártás újraindítását, amikor Bukerev ezredes, a
megszálló erők parancsnoka 1000 darab sörétes vadászfegyvert rendelt a
Merkel és Sauer cégektől háborús rekompenzációként. Ezek a vadászpuskák
aztán az orosz katonai vezetéshez kerültek ajándékként. Minden
esetre Bukarev akkori döntése a város fegyvergyártásának fennmaradását
jelentette, Suhl megmaradhatott.
1947-ben azonban az új rendszer
dekrétumokkal államosításokba kezdett és valamennyi cég vagyontárgyát
elkobozták. Ekkor menekültek szinte nincstelenül a nyugati zónába a
Krieghoff, a Heym és a Sauer cégek tulajdonosai és kulcsfontosságú
szakemberei. Ők máig nem költöztek vissza Suhl-ba. A városban csak a
Simson cég és a Merkel műhely maradt, de állami tulajdonban folytatták
a működésüket. Sajnos a legjobb tervező szakemberek is mind elmentek,
így aztán a kommunista időszakban jelentősebb új szakmai innováció alig
történt a Suhl-i vadászfegyverek gyártásában. A régi modelleket
készítették új fantázia nevekkel. A gyári szakmunkások kezében még
sokáig megvoltak a begyakorolt mozdulatok, a tudás és tradicó tovább
élt. Megőrizték a Merkel nevet is, de a teljesen kézzel készült
fegyvereket már BÜHAG névvel illették. Meg kell mondani, hogy ezek a
fegyverek, amelyekből szép számmal adtak el Magyarországon az 1970-es
és 80-as években, minőségüket, szerkezeti mivoltukat tekintve kiváló
vadászpuskák, ma is megállják a helyüket. Ezek mindenképpen a felsőbb
kategóriájú vadászfegyverek közé sorolandók.
Ma Suhl ismét
bontogatja szárnyait. A német újraegyesítés óta a Merkel cég új
tulajdonost kapott és új lendületet vett. Előkerültek és szabadkezet
kaptak a régi mesterek és megsokasodott a típusválaszték is. A régi
repertoár mellett piacra dobták az új fejlesztésű KR1 –es ismétlő és az
SR1 –es öntöltő (Selbstladebüchse), félautomata gólyós
vadászfegyvereket , megjelentek az afrikai nagykaliberű vadászpuskák
is. Az igényes kézi munkával készülő kidolgozással a Suhl-i Merkel
egykettőre az európai élmezőnybe került visszaállítva és öregbítve
szülővárosa hírnevét.
Suhl városa mindent túlélve tovább él és ismét régi fényében csillog. Reméljük még sokáig így is marad.
Cseterki Imre
